2012. november 3., szombat

A Vértesben

A tájfutás újabb szép kirándulás élménnyel ajándékozott meg bennünket. A verseny után sétáltunk egy nagyot a gyönyörű időben és megcsodáltuk az őszi erdő oly szerettet hangulatát. Az időjárás nagyon kellemes volt és a természettől még váratlan jutalmat is kaptunk.
Gomba formájában. Rögtön kétfélét is találtunk.


 
Több kisebb és egy nagy kalapos őzlábgomba várja a feldolgozást

Ez pedig egy jókora kosárral szedett gyűrűs tölcsérgomba


Talán nem kell mondanom, milyen pompás vacsora kerekedett estére. Hála érte az erdőnek.

2011. július 6., szerda

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Geodézia

Forrás: Wikipédia 
 
A geodézia vagy földméréstan, a Föld alakjának és méreteinek meghatározásával, valamint a Föld felszínén levő természetes alakzatok és mesterséges objektumok alakjelző pontjainak meghatározásával foglalkozó tudomány.
A geodézia görög eredetű szóösszetétel, szó szerinti fordítása: földosztás. Ez a fordítás azonban nem fedi az említett tevékenység fogalmát, így a földosztásnál tágabb értelemben használják világszerte. Ugyanez mondható el a gyakran használt földméréstan szavunkra is.
A geodézia az élet sok területén nélkülözhetetlen; a földbirtok- és országhatárok, valamint az épületek alapjainak kitűzése, a térképek készítéséhez szükséges terepfelmérések elvégzése, de a földrajzi helymeghatározás és a navigáció is a földméréstan feladata. A geodézia és a térképészet rendkívül szorosan kapcsolódik egymáshoz, mivel a térkép nem más, mint a földmérők által meghatározott pontok helyzetének grafikus ábrázolása, esetenként kiegészítve a rendeltetésének megfelelő tematikus információkkal (turista-, autós-, topográfiai- stb. térképek, vázrajz).











  •  
Felsőgeodézia
A felsőgeodézia vagy elméleti geodézia a Föld alakjának és méretének meghatározásával, a kapcsolódó módszerekkel, a nagy kiterjedésű, kontinentális vagy országos kiterjedésű felmérések elméleti alapjainak lefektetésével, továbbá a földmérési alappont-hálózatok felsőrendű pontjainak nagy pontosságú meghatározásával foglalkozik. Angol nyelvterületeken általában csak ezekre az elméleti tevékenységekre használják a geodézia szót ("geodesy"), a gyakorlati, alsógeodéziai munkák összefoglaló neve "surveying", azaz felmérés.
A Föld alakja
Felsőgeodéziai meghatározás szerint a Föld felszíne egy teljesen szabálytalan felület, melyet a szilárd talaj és a vizek felszíne alkot, ez a fizikai földalak, amelyet a legjobban megközelítő elméleti földalak a geoid, hétköznapi számításokhoz azonban a matematikailag viszonylag egyszerű forgási ellipszoidot alkalmazzák.

Köszöntő

Kedves Látogató!


A Soproni Erdőmérnöki Karon szereztem diplomát, majd a sors úgy hozta, hogy teodolitra cseréljem a puskát és a baltát. Több mint 30 éve foglalkozom földmérési és geodéziai munkák végzésével. Az ország több pontján is dolgoztam – Sopron, Sárvár, Kecskemét – míg végül a fővárosban kötöttem ki.  Szeretem ezt csinálni.

A blog „építésében” még járatlan vagyok, de igyekszem sok hasznos infót összegyűjteni, hogy Ön kedves Látogató válogathasson kedvére.

Tisztelt Telektulajdonos !





Ha az  Ön  épülete nem szerepel a Körzeti Földhivatal  nyilvántartási térképén úgy most megrendelheti az Épületfeltüntetési vázrajz elkészítését, amelyet rövid határidővel és teljes körű ügyintézéssel vállalok! Ehhez szükséges az  Ön részéről a jogerős  használatbavételi engedély vagy annak másolata az Önkormányzat által „eredetivel egyező” felirattal felülbélyegezve. Díjazás az épület jellegétől és a körülményektől függően megegyezés szerint: 30.000 Ft-tól. Egyéb szolgáltatások: kitűzés, magassági felmérés tervezéshez,  ingatlanrendezés: megosztás,telekegyesítés, telekhatár rendezés,telekcsoport újraosztás, kisajátítás, szolgalmi jog bejegyzése.